top of page

Mozgások és népi játékok általi gondolkodás fejlesztés

Olyan hagyományos alapokra épülő, modern mozgásfejlesztő gyakorlatokról –népi játékokról lesz szó, melyek a gyermek /és felnőtt/ személyiségfejlesztés szerves részei, ezáltal pedig a közösség fejlődésének nélkülözhetetlen eszközei.

Az előadás közben különböző, gyorsan elsajátítható eszközös, illetve kezes-lábas gyakorlatokkal ismerkedhetünk meg. Ezek elsajátításával, otthoni gyakorlásával rengeteg örömöt, sikerélményt és sűrűn barázdált agytekervényeket szerezhetünk magunknak, családunknak, és a közösségnek melyben élünk.

Az ütem és taps játékok, a hintázás, a rajzolás,a lépésekkel összekapcsolt karmozdulatok, karkörzésekkel összekapcsolt fordulatok, két kezes eszközös gyakorlatok stb., mind olyan sokak által gyermekkorukban is játszott játékok, mozgások, gyakorlatok, melyekről mára a tudomány egyértelműen kimondja: Nélkülözhetetlenek az egészséges ideg és mozgatórendszer kifejlődéséhez, a fejlett gondolkodás, intelligencia, ügyesség, készségek és képességek kialakulásához.

Baranta – Egészséges közösség – Egészséges életmód

A Kárpát-medence kultúr készletéhez a népi tánc, zene, mesék, a kézműves munkák és mesterségek mellett a népi test és mozgáskultúra is hozzá tartozik. Az előadás során betekintést nyerhetnek a hagyományos alapú, de modern harcművészeti irányzat és pedagógiai rendszer mélyebb rétegeibe. Megismerkedhetnek a szellemi hátterével, és kipróbálhatják azokat az alap eszközöket, amelyeket az edzéseinken használunk. Kezükbe vehetik, és megtanulhatják, hogyan kell használni a botot, az íjat és nyilat és a karikás ostort, valamit elsajátíthatnak különböző népi játékokat, agy és mozgásfejlesztő ritmus- taps- és koordinációs gyakorlatokat.

Szóval mi is az a Baranta?

Életmód, Filozófiai Irányzat, Sport, Pedagógiai irányzat, Harcművészet?

Legfontosabb elve; az Élet támogatásának elve. A Természettel egyensúlyban élő, erre törekvő emberekből álló modern közösségek igyekeznek mindazon értékek alkalmazására, amelyek segítenek elérni a célként kitűzött organikus működést, azaz a harmonikus életformát. Tudjuk, hogy az egyének közösségekben képesek a tudásukat a képességeiknek legmegfelelőbb szinten fejleszteni, a közösségek pedig nem tudnak az egyén munkája, ötletei nélkül előre lépni. Egészséges közösség viszont csak úgy jöhet létre, ha egészséges egyének, valós (frázisoktól mentes) személyiségek alkotják.

Ahhoz pedig, hogy valós kommunikáció jöjjön létre ezen emberek között, beszélniük kell bizonyos nyelveket. Beszélniük kell a játék nyelvét, a tánc nyelvét, a zene nyelvét, a munka nyelvét, azért, hogy értsék egymás szavát, és ne beszéljenek el egymás mellett. A Baranta erre ad lehetőséget. A közösségek vezetői e szellemi háttérrel irányítják a csapatokat, tervezik az edzéseket, vezetik a közösséget, ilyen irányelvek mellett tanítják a gyermekeket. Hisszük, hogy akik megtanulnak táncolni, énekelni, zenélni, játszani, dolgozni, mozogni, ismerik a Kárpát-medencére jellemző természetes gazdálkodási folyamatokat és egyre nagyobb és nagyobb szeletet birtokol ebből a kultúrkörből, azokból valós tudás alapú modern kisközösségek jöhetnek létre.

A Baranta tehát nem más, mint: Hagyományos Magyar Harcművészet. Olyan harcosokból álló szövetség, akik nem valami ellen, hanem valamiért, az értékekért, az életért küzdenek.

bottom of page